savtalanítás

Egy kis történelmi összefoglalás a végére

A XIX. század végétől a XX. századon átívelve napjainkig a hagyományos orvostudomány mellett egy másik irányzat is jelen volt, melynek elemei átfedéseket is mutattak a hagyományos elméletekkel, de élesen ellentétesek is voltak. Ezt a területet nem lehet sem az orvostudományhoz, sem a természetgyógyászathoz, sem a biológiához sorolni, mivel mindegyik elemeit felsorakoztatja. Alapja az a sokkal régebbi -ha az Ayurvédát nézzük például, akkor 2000 éves- vélekedés, miszerint a szervezet egészséges működéséhez, minden szinten és működésben egyensúlynak kell megvalósulni. Ha ez az egyensúly megbomlik, az utat nyit a kóros működések, következésképp a betegségek felé. Mondhatnánk persze, hogy az orvostudomány is ezt mondja, hisz az orvosi élettan alapja is az ionok, a pH, a hőmérséklet és az ózmózis egynsúlya.

Itt azonban figyelembe kell vennünk egy további adatot. Ez az irányzat ugyanis azt mondja, hogy megfelelő egyesúlyi állapot a mi testi sejtjeinknek kedvez, egy másfajta egyensúly azonban más alacsonyabbrendű élőlényeknek, mikroorganizmusoknak kedvez. És egyensúlyzavar esetén az mikroorganizmus fog elszaporodni, amely számára a legideálisabb közeg van jelen. A hagyományos orvostudomány szerint ekkor már fertőzésről vagy vérmérgezésről beszélünk, pedig itt nem arról van szó. Az itt említett mikrooganizmusok nem okoznak tüdőgyulladást, vesemedencegyulladást vagy akár tályogokat, mivel nem annyira virulensek. Inkább alattomos módon jelen vannak, és anyagcseréjük végtermékeivel tovább rontják az amúgy is megbomlott egyensúlyt.

Az elmélet követői mind mikroszkópos megfigyelésekre támaszkodtak, és már kezdetektől az adott kor legjobb mikroszkójait használták. A fáziskontraszt mikroszkóp megjenelésével festési technikák nélkül tudták megjeleníteni a vér, illetve a vizsgált anyag különböző részecskéit. Ezen technika során egy speciális megvilágítást alkalmaznak, melynél a kép kontrasztosságát a határfelületeken megtörő fénysugarak adják.

A legalapvetőbb feltevés a pleomorfizmus (sokféle alakúság) jelensége. Ennek lényege, hogy a különböző mikroorganizmusok jellege a környezet megváltozásának hatására megváltozik, és például egy typhoid bacillus átalakulhat staphylococcus baktériummá. Ez azt jelenti, hogy különböző egysejtű élőlények egymásba képesek alakulni és nem csak egy fajtán belül. Tehát például amőbából baktérium, baktériumból gomba és fordítva. Ez a feltevés eléggé forradalmi még ma is, hát még 100 évvel ezelőtt. Sok kutató vált nevetségessé e miatt mégis mindig volt valaki, aki tovább vitte ezt a gondolatmenetet. (Megjegyzem én is kapom a támadásokat azért, mert leírom ezt, de azt gondolom, hogy a tudomány attól megy előre, ha valaki nyitottan áll a kérdéshez. Sok ember vált nevetségessé tézisei miatt, sokakat megégettek, később mégis az ő nézetük lett a széleskörben elfogadott nézet. Én nem kívánom megváltani a világot, eszközeim sincsenek a kísérletek elvégzésére, de hátha valaki, akinek lehetősége van rá, pont most kap kedvet a dolog tudományos értékelésére.)

Az elmélet első nagy alakja Antoine Bechamp aki Pasteur kortársa volt. Pasteur-rel ellentétben -aki azt állította, hogy minden betegség oka egy kívülről a szervezetbe kerülő kórokozó- Bechamp szerint minden betegség alapja a belső környezet megváltozása volt, és ez adott táptalajt a különböző "csírák" megjelenéséhez. Akkor azonban a pasteuri irányzat győzedelmeskedett, melynek fő oka ugyanaz volt, ami ma is. Könnyebb ugyanis elfogadni különböző gyógyító/megelőző módszereket, pirulákat (pl.: vakcináció, antibiotikum), mint egész életmódunkat úgy alakítani, hogy szervezetünk állandóan egyensúlyban legyen.

A múlt század másik nagy neve a témában Doctor Gunther Enderlein, aki mikrobiológusként több, mint negyven évig vizsgálta az "élő", friss vérmintákat, és több, mint 300 cikket jelentetett meg. Az ő kortársa Dr. Royal R. Rife a Rife mikroszkóp kifejlesztője szintén nagy követője volt a pleomorfizmus irányzatának.

A pleomorfizmus jelenségét a 60-as évektől kezdve a biológia is elfogadta és egyre többen igazolták a létét, az orvostudományba azonban nem tudott beszivárogni, hisz elszigetelt jelenségként kezelték. Illetve az orvostudomány a vért egy steril folyadékként kezeli, és így nincs is értelme foglalkoznia ezzel a jelenséggel.

A század végén azonban egyre többen kezdtek foglalkozni a témával, de tudományos alapossággal csak kevesen. A többség inkább csak felhasználta a vércsepp analízis módszereit a saját terápiás módszerei kiegészítésére, de az igazi lényeget nem ragadta meg.

A kevesek egyike Dr Robert O. Young és az ő írásai alapján indultam el én is.
Ő egy mikrobiológus, akinek a módszere ezidáig úgy tűnik működik, ha valaki tényleg betartja…

Címkék:

Kommentek

  1. 139778 szerint:

    Kedves Névtelen!
    Szüksége ugyan nincs rá, hogy hazudozzon, de utána fogok járni a dolognak.
    Engem a tények érdekelnek, épp ezért mentem utána a többi forrásnak is. Sőt megkerestem Magyaroszágon vércseppanalízissel foglalkozó szakembereket, akik Németországban, Amerikában tanulták. Minden oktatás tényként kezeli az említet témát Youngtól függetlenül.
    A termékek is beváltják a hozzájuk fűzött reményeket…

  2. 121123 szerint:

    Kedves Tamas es hozzaszolok:
    Lehet, hogy Rob Young hasznos termekeket arul es olvasmanyosan ir, de gatlastalan hazudozo is. Szoval, banjon mindenki csinjan a vele kapcsolatos informaciokkal. Eloszor is: azt allitja a honlapjan, hogy 5 tudomanyos fokozata van, tobbek kozott PhD-je is. Nos, nem tudom milyen temaban szerezte a PhD-jet, de feltetelezhetjuk, talan joggal, hogy az orvosi/biologiai targykorokben. Viszont Young RO nevvel egyetlen publikacio szerepel csak a Pubmed-ben, az osszes angol nyelvu tudomanyos publikacio gyujtemenyeben, aki nyilvanvaloan nem o. Aki valamelyest ismeros az amerikai tudoskepzessel, az tudja, hogy tudomanyos publikaciok nelkul nem lehetseges tudomanyos fokozatot szerezni (plane, nem otot!).

    A http://www.megavista.org/drrobertyoung.html website ugyancsak Rob Young-e, amelyen a kovetkezoket allitja: “Dr. Young may be on the threshold of a new biology whose principle, if proven could revolutionize the biology and medicine worlds.” Neil Solomon, M.D., Ph.D. Former Head of Research for John Hopkins University. Vagyishogy Neil Solomon, a John Hopkins Egyetem korabbi kutatas vezetoje szerint, dr Young valami forradalmian uj biologia felfedezesenek kuszoben all. Nos, az amerikai egyetemeken nincs ilyen, hogy “head of research”. Van dean (dekan), head of department (tanszekvezeto) es vannak a professzorok, akiket roviden PI-nak (principle investigator) is neveznek. Head of Research csak cegeknel van, egyetemeken nincs.

    Tovabbra is lehetseges, hogy a termekek szuper jok, de az is biztos, hogy ez a pasi egy gatlastalan hazudozo is egyben. Dr. Weil es tarsainak lehet, hogy nincs PhD-je, de nem is allitjak azt magukrol. Szoval kezeljuk kello fenntartassal ezt az uriembert, azt ajanlom.

  3. 139778 szerint:

    Kedves Kérdező!
    Én sem találtam publikációt szaklapokban, mint ahogy Dr Weiltől, Dr Mercolától, Dr Wollcott-tól sem, akik szintén az alternatív és integratív mainstream orvoslás mai nagyjai. Épp ezért nem akadtam fenn ezen, mert működik, amit hirdetnek.
    Az orvostudomány úgy amblock semmiben sem egyezik meg, csak vannak társaságok, akik elfogadnak bizonyos irányelveket. És sajna vannak hibái is, amit tovább görgetünk.
    Erre a szervezet “állítólag nem tud elsavasodni”-ra nehéz reagálnom, mert állítólag el tud. Erről szól ez a blog és megannyi irodalom, még ha nem is a neves szaklapokban.
    De komolyra fordítva a szót orvosilag is el tud savasodni (kérdezzen meg bármely intenzíves kollegát), bár itt más fogalmakról van szó.
    Az igaz, hogy az elsavasodát máshogy is lehetne és kellene hívni. Mert inkább a túlsavasodás lenne a helyes ezért köszönöm észrevételét.

  4. 139778 szerint:

    A könyv nem tudom még melyik kiadónál jelenik meg, de kapható lesz könyvesboltokban is, illetve az említette http://www.phcsoda.shp.hu honlapon megrendelhető.
    Az említett könyv nagyon jó, én is azzal kezdtem. Az ott leírt Sander’s por recept jó ugyan, de nem olyan hatékony, mint a szerves növényi alapú savtalanítás. Nem is mindenhol keverik ki, mert egyes összetevőit nehéz beszerezni. Én mindenképp az Innerlight supergreens és prime pH termékét ajánlom, és ha érdekli írjon a címemre: gulytom@yahoo.co.uk és szívesen felveszem Önnel a kapcsolatot.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be.

Üdvözlünk a Egészségblogon! Belépés Regisztráció Tovább a Házipatikára!